Az egyik rendőr utolérte, és feltartóztatta. A rendőr szerint a mozgássérült ekkor bántalmazta őt, ezzel szemben a mozgássérültet vitték a kórházba az eset után súlyos sérüléssel.

Az 53 éves csurgói férfi tavalyelőtt májusban egy idézésre jelent meg a csurgói rendőrőrsön ismeretlen tettes ellen lőszerrel visszaélés miatt zajló nyomozásban. Egy zászlós felkísérte a kihallgató szobába, leültette egy székre. Megkezdte volna a kihallgatását, de ekkor a helyiségbe belépett egy nyomozó.

A férfi erre felugrott, azt kiabálta, hogy előre megmondta, azzal a nyomozóval nem fog együttműködni. Kirohant az épületből, de a két rendőr szaladni kezdett utána. A nyomozó utolérte, a vállánál megragadta, de a vádlott vissszafordult és megtaszította. A lökéstől a nyomozó az oldalára esett, 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Ekkor ért oda a másik rendőr, aki testi kényszert alkalmazott. Visszavitte a távozni akaró férfit a szobába, közben a vádlott térdre esett. Felállították, leültették, majd rázárták az ajtót.

Így szólt a rendőrök története. Ezzel szemben a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól a 53 éves csurgói férfit első fokon a nagyatádi bíróságon felmentették. A bíróság a felmentő ítéletét arra alapozta, hogy a rendőrök nem érdektelenek az ügyben, a vallomásukat nem fogadta el. A nyomozó neheztelt a vádlottra, korábban azt mondta, hogy nem bírja a képét. A kollégái közül senki sem látta a lökést, csak a nyomozó elmondásából értesültek róla. A mozgássérült férfi egyébként nem tud futni.

A nagyatádi bíróság felmentő ítéletét szerdán helybenhagyták a megyei bíróságon. A jogerős ítélet szerint a rendőrök nem voltak szavahihetőek, a rendőri intézkedés pedig szakszerűtlen volt.      

Címkék: kék hírek