motoros baleset

A 27 éves kaposvári férfi reggel 8 óra után cross-motorjával Taszár felől haladt a kaposvári belváros felé, amikor a kereszteződésbe ért. A kukoricát szállító teherautó az Izzó utcából érkezett. A motorosnak volt elsőbbsége, ő közlekedett a védett útvonalon.

A teherautó sofőrje szerint a motoros azt jelezte, hogy be akar kanyarodni, majd meggondolta magát és egyenesen haladt tovább. A sofőr nem akart nyilatkozni, azt mondta, hogy megviselte az idegeit az, hogy farkasszemet nézett a motorossal a baleset előtti másodpercekben.

 

A rendőrök rögtön a baleset után a helyszíni szemle keretében bizonyítási eljárást folytattak le. Felkértek egy másik motorost, aki a eljátszotta a szerencsétlenül járt fiatalember szerepét, közben fényképeztek.

A sérültet válságos állapotban a mentők a kaposvári kórházba szállították. A helyszínen a mentőknek újra kellett éleszteniük. A kórházba szállítás után a motoros elhunyt. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.

Címkék: motorbaleset, kék hírek