pénzek

A pénzügyi ügyintézőt a jegyzőnő nevezte ki a beosztásába még 1996-ban. A pénztáros feladatai közé tartozott egyebek mellett a költségvetés tervezése, beszámolók készítése, bizonylatok, számlák érvényesítése, leltározása, az átutalások végrehajtása, a házipénztár kezelése, a szociális juttatások, munkabérek kifizetése. A pénztárat egyedül kezelte, a felelőssége korlátlan volt. A gazdasági eseményeket igazoló elszámolásokat is ő készítette. A pénztár záróértéke eleinte 50 ezer, később 200 ezer forint volt. Az ezen túli összegeket befizette az önkormányzat bankszámlájára.

A pénztáros önállóan volt jogosult pénzt felvenni a polgármesteri hivatal bankszámlájáról. Egyszemélyben volt pénztáros, és vezette a pénzforgalom könyvelését. Tíz év alatt havi rendszerességgel vett fel kisebb-nagyobb összegeket a számláról, és saját céljaira fordította. Összesen 43 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak, ami nem térült meg. A pénztáros a bíróság előtt elismerte a sikkasztás tényét, de csak 3 millió forint eltüntetését vallotta be. A körjegyzőnő feladat lett volna belső ellenőrzés megszervezése és működtetése, de ezt elmulasztotta. A pénztáros egyben könyvelő és beszámolókészítő is volt, tehát nem valósult meg az ellenőrzés. Vagyis ennek hiánya tette lehetővé a bűncselekmény elkövetését.

A Siófoki Városi Bíróságon sikkasztásért 2év 6 hónap börtönre és 1 millió forint pénzbüntetésre ítéltek a 38 éves ádándi nőt a siófoki városi bíróságon, mert a siójuti önkormányzat pénzügyeseként 43 millió forintot vágott zsebre a polgármesteri hivatal pénzéből 1996 és 2006 között. A körjegyzőt, egy 55 éves balatonszabadi nőt hanyag kezelésért 10 hónap börtönre ítélték 2 év próbaidőre felfüggesztve, és 3 évre eltiltották a jegyzői hivatása gyakorlásától. Az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért, illetve felmentésért fellebezett.

Kedden a Somogy Megyei Bíróság úgy változtatta meg az első fokú ítéletet, hogy mellőzte a pénztáros pénzbüntetését és a jegyzőnőt sem tiltotta el a hivatalának gyakorlásától. A jegyzőnő előzetes mentesítést kapott, vagyis nem számít majd büntetett előéletűnek. Az ítélet jogerős.      

Címkék: kék hírek