Holland ámokfutó

Ő hajtott bele a rendőrségi útzárba

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn délelőtt azt a holland férfit, aki pénteken belehajtott a rendőrautókba, és megpróbált áttörni egy rendőrségi útzárat Mernyén. Amint arról a Kapospont beszámolt: pénteken délután a Balatonszemesen a tulajdonos szeme láttára lopott el egy BMW-t. A kocsi gazdája egyik ismerősét hívta fel, aki egy rövid ideig követte a menekülő tolvajt, majd az üldözésbe beszállt még két siófoki rendőrautó is.

uldozes4

Az összetört BMW-vel hajtott bele az útzárba.

A lopott BMW nagy sebességgel száguldott a 67-es úton, majd nekirohant egy üresen álló járőrkocsinak. Egy rendőr könnyebben megsérült a lábán az ütközésben. Társai testi kényszer alkalmazással szállították ki a volán mögül a tolvajt, és megbilincselték, majd az út mellé fektették. A gyanúsított ellen a siófoki kapitányságon lopás miatt indítottak eljárást, a Kaposvári Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt folytat vizsgálatot.

Az arab származású holland férfi csendesen, de zavartan viselkedett a bíróság folyosóján és a tárgyalóteremben. Tolmács segítségével hallgatták meg. Magyarázatot nem tudott adni a tettére. Azt mondta, hogy átutazóban van Magyarországon és Bulgáriába akart eljutni a lopott kocsival. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, mert tartani lehet a szökésétől és elrejtőzésétől, mivel hazánkban nincs tartózkodási helye. A férfi állítólag már állt pszichiátriai kezelés alatt, most meg fogják vizsgálni elmeállapotát az orvosszakértők.    

Címkék: kék hírek