szado_pest4

A rendőrségre egy hétgyermekes családanya küldött névtelen levelet. Ez alapján kezdtek el nyomozni az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A IV kerületi Szilágyi utcában található egyik házban, az ott zajló filmforgatás során a sértetteket többszöri kérésük ellenére is folyamatosan bántalmazta, egyiküket hajánál fogva rángatta, míg a másik nő megkötözött kezeit kérése ellenére sem oldozta ki.

szado_pest

A sértettek elmondták, hogy a filmforgatásra egy internetes hirdetés nyomán jelentkeztek, a személyes elbeszélgetés során pedig félrevezették őket azzal, hogy csak puha eszközzel fogják verni őket és a fájdalmat csak imitálni kell - áll a BRFK sajtóközleményében.

A nyomozók a hirdető e-mail címe alapján megállapították a személyazonosságát, kiderült, hogy a „Kovács Nelliként” bemutatkozó személyt valójában nem így hívják, a filmeket pedig G. Péter, L. János és Z. Gábor rendezi, valamint finanszírozza.

szado_pest5

A IV. kerületi kapitányság nyomozói január 24-én elkezdték megfigyelni a Szilágyi úti házat, majd a BRFK Bevetési Főosztály munkatársaival együttműködve behatoltak a filmforgatás helyszínére, ahonnan összesen 14 személyt állítottak elő, köztük a három férfit is.

A Szilágyi utcai házban, valamint a gyanúsítottak lakásán végrehajtott házkutatások során különféle számítástechnikai eszközöket foglaltak le a rendőrök, a nyomozók 14 terrabyte-nyi felvételt foglaltak le. L. Jánosnál az elfogáskor körülbelül 2 gramm kábítószergyanús anyagot is találtak.

szado_pest3

Z. Gábort a kerületi kapitányság őrizetbe vette, jelenleg azonban mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi rendőrkapitánysága további sértetteket keres az ügyben.

Az eljárást Z. Gábor ellen személyi szabadság megsértése bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg L. János és G. Péter ellen bűnsegédként elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

Címkék: szado-mazo, kék hírek