Patika

Elítélték azt a három rendőrt, akiket azzal vádolt a Nyomozó Ügyészség, hogy nem intézkedtek egy gyógyszertári lopás ügyében Kaposváron. Hivatali visszaélés bűntettében és okirathamisításban találták bűnösnek őket. Egyikük százados, a másik főtörzsőrmesteri rangban szolgál a kaposvári kapitányságon, a harmadik a megyei főkapitányság főtörzszászlósa.

Tavalyelőtt decemberben bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy egy kaposvári gyógyszertárban bolti lopás történt, az elkövetőt visszatartják a helyszínen a rendőrök érkeztéig. A gépkocsizó járőrök a patikába mentek az ügyeletvezető utasítására. Ott megállapították, hogy nem bolti lopás történt, hanem a gyógyszertárban dolgozó asszisztens gyanúsítható azzal, hogy sikkasztott. Majdnem egy év alatt 8 millió forint tűnt el a házipénztárból, amelynek kezelésével az asszisztens volt megbízva.

A főtörzs ekkor felhívta a készenléti parancsnokát, és közölte a századossal, hogy mit nyomoztak ki. Azt is elmondta: a feltételezett elkövető bevallotta, hogy elvett két és félmillió forintot, és erről az összegről kész elismerni, hogy tartozik vele, ha nem tesznek ellene büntető feljelentést. A százados ekkor úgy gondolta, hogy egyszerűbb dolguk lesz, ha megkerülik a büntetőeljárás indítására való kötelezettségüket. Rávette a két kollégáját arra, ha a sértett nem tesz feljelentést, akkor a rendőri intézkedésről hamis jelentést készítsenek. Ne azt írják be, hogy lopás történt, hanem azt, hogy a felek között elszámolási vita alakult ki, erről azonban egymás között megállapodást készítettek.

Közben a feltételezett elkövető a helyszínen 9 millió forint elsikkasztását ismerte be. Az összegről, mint tartozásáról, írásos nyilatkozatot adott a munkáltatójának. Ezután a két rendőr valótlan tartalmú jelentést írt a történtekről. Emiatt a a gyógyszertárban járt két rendőr ellen közokirat-hamisítás, a százados ellen hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.

A századost hétfőn a Somogy Megyei Bíróságon egy év börtönre ítélték két évre felfüggesztve. Elveszítette a rangját, mert lefokozták. A két másik rendőr 6-6 hónap börtönbüntetést kapott szintén két évre felfüggesztve. Nekik 80 ezer forint pénzbüntetést is kell fizetniük. Az ítélet nem jogerős.

Címkék: kék hírek