Somogy TV

Ez a tévé pénze volt, amivel amivel sajátjaként rendelkezett. A vádlott 2008 március 14-éig a Somogy Televízió Kht ügyvezetőjeként dolgozott. Munkakörénél fogva hozzáférése volt a házi pénztárhoz. A vád szerint a férfi egy héttel a munkahelyének elvesztése előtt az irodájában lévő páncélszekrényből kivett több mint 430 ezer forintot. A pénz kivételéről bizonylatot nem állított ki, az összeget kiadásként nem tüntette fel a könyvelésben. A vádlott a pénzzel sajátjaként rendelkezett. A kár egyébként teljes egészében megtérült, mert az összeget később a pénztárosnak visszaadta.

A vád kiterjedt arra is, hogy a férfi, mint a kht ügyvezetője, felelős volt a számviteli törvényben foglalt rendelkezések betartásáért. A vád állítása szerint 2005. és 2008. között a bizonylatokat nem a pénzmozgásokkal együtt könyvelték le, sőt olyan számlák pénzügyi teljesítésére is sor került, amelyek nem voltak szerződéssel alátámasztva. Hiányos bizonylatok is bekerültek a könyvelésbe, ezáltal a tévé vagyoni helyzetének ellenőrzése nehézzé vált a revizorok számára.

A Somogy Megyei Bíróságon kedden felmentették a tévést a sikkasztás vádja alól, számviteli fegyelem rendjének megsértésében azonban bűnösnek találták. Ezért 75 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották. A sikkasztás nem bizonyosodott be. A férfi úgy védekezett: akkoriban vezetőváltás volt, a személyes holmiját pakolta el a páncélszekrényből, és csak véletlenül vitt el egy borítékot, amiben a pénz volt. Később 5 nap múlva visszavitte a 400 ezer forintot. Az ítélet jogerős.

Címkék: kék hírek