Autó lopás

Úgy tudjuk: vannak olyan autók is, amiket alkatrészként értékesített, majd a pénzt eltette. A károsultak feljelentést tettek a rendőrségen, az ügyben csalás miatt nyomoznak, a kár 10 millió forint.  

Mindössze négy autó árválkodik a kaposvári használtautó-telepen. Korábban tele volt kocsikkal. A környéken azt beszélik: az autókereskedő eladta a hozzá bizományba beadott kocsikat, a vételárat azonban nem fizette ki a tulajdonosoknak. Úgy tudjuk, a kár a tíz millió forintot is eléri. Volt olyan kocsi, amit alkatrészként értékesített. Az így eladott autók száma 8-10 lehetett.

A felháborodott tulajdonosok a rendőrséghez fordultak. Az ügyben nemrég indították a nyomozást. Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens-helyettese elmondta, több károsult is jelentkezett a kaposvári rendőrkapitányságon. Az ügyben ismeretlen tettes ellen nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a kaposvári rendőrkapitányság. Ezért a bűncselekményért 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a bíróság.

Címkék: eltűnt, autó, kék hírek