Átmenetileg enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így néhány fokkal tovább emelkedik a hőmérséklet. Szerdára eltávolodik a légörvény, mögötte pedig már szárazabb és ismét hidegebb levegő áramlik. Felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, a nappali felmelegedés azonban gyengül. Csütörtökön már egy újabb ciklon közelíti meg hazánkat. Ennek előoldalán ismét enyhe levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Kedd: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

Szerda: változóan felhős, többnyire napos idő várható. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. 

Csütörtök: napközben megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni órákban már eső, zápor is előfordulhat. Eleinte havas eső sem kizárt. A délnyugati szél megerősödik. 
A hajnali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a péntek időjárása hőmérséklet és csapadék halmazállapot tekintetében még meglehetősen bizonytalan. Valószínű, hogy a nap nagy részében még enyhe esős idő várható, majd az esti óráktól a magasban érkező hidegebb levegő hatására már havas eső, hó is előfordulhat.
A hétvégén csökken a csapadékhajlam, de ismét hidegebbre fordul az idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás