A következő napokban a déli áramlás lesz a jellemző felettünk amellyel több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Tovább gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig már az átlagos fölé, 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad. A több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lehetnek, igaz futó zápor csak elvétve fordulhat elő. Jelentősebb front majd hétfő este közelíti meg térségünket, addig nem valószínű számottevő csapadék. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős ég, emellett azonban napos időszakok is lehetnek. Néhol előfordulhat futó zápor A délnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy újabb markáns hidegfront éri el térségünket amely mögött szerdára jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A front hullámot vet felettünk, így akár tartósabb csapadék is kialakulhat. Az esők mellett havas eső, hó is előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavaszias, enyhe, felmelegedés, időjárás