Megszűnik a hideg levegő utánpótlása, ismét délire vált felettünk az áramlás. A következő napokban egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, visszatér az igazi tavasz. Kezdetben még erős lesz az éjszakai lehűlés, majd megszűnnek a fagyok, napközben pedig a hétvégén már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is előfordulhatnak, de számottevő csapadék egyik nap sem várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor A délnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején még folytatódik a meleg tavaszi idő, majd kedden esők, záporok kíséretében újabb jelentős hidegfront éri el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár