Péntektől azonban megszűnik a hideg levegő utánpótlása, ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Péntek hajnalban még többfelé várható fagy, majd napközben már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Szombattól további jelentős felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már 20 fok közelében alakulnak. Újabb front nem érkezik, így hosszabb napos időszakokra is számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat futó zápor, vagy hózápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órákra -3, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.

null

Szombat: változóan felhős idő várható hosszabb napos időszakokkal. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddig igazi tavaszi idő várható 20 fok körüli nappali hőmérsékletekkel. Kedd este azonban esők záporok kíséretében újabb markáns hidegfront érkezése valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár