Pénteken egy hidegfront alakítja időjárásunkat, amely mögött hűvösebb, de ismét stabilabb levegőfajta érkezik fölénk. Napközben felszakadozik a felhőzet, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor, vagy zivatar. Mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még az átlagos felett alakulnak.

Szombaton és vasárnap is marad az északi áramlás felettünk, így tovább hűl a levegő. Vasárnap hajnalban akár gyenge fagy is előfordulhat és napközben sem lesz melegebb 12-13 foknál. Az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan záporok is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napközben változóan gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb kisebb körzetekben növekedhet meg erősebben a felhőzet. Ezeken a tájakon zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan záporok is előfordulhatnak. Az északnyugati, északi szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: a több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lesznek és helyenként futó zápor is előfordulhat. Az északi szél erős marad. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: húsvét hétfőn kissé erősödik a nappali felmelegedés, majd a jövő hét kedden egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet és akár jelentősebb csapadék is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár