Délire fordul felettünk az áramlás amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Hétfőn már ismét 15 fok fölé melegszik a levegő, majd a következő napokban főleg a déli, délnyugati tájakon kevéssel 20 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadék ezek után sem valószínű, a több-kevesebb napsütés mellett azonban erősen felhős időszakok is lesznek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek általában 17-19 fok között alakulnak, de a tartósan felhős helyeken 15-16 fok várható. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: a több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lehetnek, de csapadék nem várható. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak, de az erősen felhős tájakon 16-17 fok várható.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő, de az erősen felhős tájakon 17-18 fok várható.

null

Távolabbi kilátások: péntekig folytatódik a meleg tavaszi idő, majd ezt követően záporok, zivatarok kíséretében visszaesik a hőmérséklet. Az ünnepek alatt már csak 10 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók és időnként záporok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár