A tegnap érkezett hidegfront mögött néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, a vasárnapi maximum hőmérsékletek már 15 fok alatt alakulnak. Számottevő csapadék nem várható, de általában sok lesz felettünk a felhő, legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek.

Hétfőtől aztán ismét megfordul felettünk az áramlás amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Újabb jelentős felmelegedés kezdődik, ismét 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: eleinte folytatódik a borongós idő, majd napközben lassan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, kevés napsütés is lehet. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, néhol gyenge fagy is lehet. A délutáni hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak.

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, csapadék nem várható. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig további felmelegedés várható, helyenként már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Nagypéntektől növekszik a bizonytalanság, de most úgy látszik, hogy egy markáns hidegfront éri el térségünket amely mögött átmenetileg jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár