Egy közelgő hidegfront előterében ma még meleg, a délutáni óráktól nedves, labilis levegő érkezik fölénk. Eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd erősen megnövekszik a felhőzet és átmenetileg egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A hőmérsékletek a déli, délnyugati tájakon 20 fok közelében alakulnak. 

Vasárnap már elvonul a front, csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek már többnyire 15 fok alatt alakulnak. A kisebb lehűlés azonban rövid életű lesz, hétfőn ugyanis újabb adag meleg levegő érkezik fölénk, ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd egyre több lesz felettünk a felhő és a délutáni óráktól már többfelé valószínű eső, zápor. Helyenként zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte még borult lehet az ég, majd napközben fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, kevés napsütés is lehet. A változó irányú szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig az átlagosnál melegebb idő várható, a hőmérsékletek már kevéssel 20 fok felett alakulnak. A mostani számítások szerint azonban pénteken egy markáns hidegfront érkezik amely mögött az ünnepekre jelentősen visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: csapadék, meleg, zápor, időjárás