2021.04.16 - Péntek
Csongor
-2ºC / 10ºC
Gyengén felhős

Megszűnik a hűvös levegő utánpótlása, jön az igazi tavasz Szerző: Szalinay Tibor | 2021. Március 25. - Csütörtök 05:22 | Címkék: Tavasz, Időjárás, felmelegedés, enyhe

Csütörtökön egy árnyalatnyit tovább enyhül az idő, majd a következő napokban felgyorsul a melegedés, helyenként már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő napokban délire fordul az áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Megszűnnek a gyenge éjszakai fagyok és jelentősen erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek már az ilyenkor szokásosnál is magasabban alakulnak. Tartós, zavartalan napsütés azonban egyik nap sem várható, sőt főleg szombaton eső, zápor, zivatar is előfordulhat. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. 

szombat.jpg

Szombat: eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd a délutáni órákban erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé valószínű eső, zápor. Néhol gyenge zivatar sem kizárt. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fokig hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnap egy gyenge front hatására megtorpan a felmelegedés, illetve átmenetileg kissé visszaesik a hőmérséklet, majd a jövő hét elején újabb adag meleg levegő érkezik fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás