A következő napokban megszűnik a hideg levegő utánpótlása, fokozatos enyhülés kezdődik. Eleinte még előfordulhatnak gyenge éjszakai fagyok, napközben azonban már 10 fok köré, vagy fölé emelkedik a hőmérséklet.
A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként záporok is előfordulhatnak.

Péntektől aztán felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel már több fokkal enyhébb légtömeg érkezik fölénk. További jelentős felmelegedés várható, a nappali hőmérsékletek már meghaladhatják a 15 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan záporok is kialakulhatnak. Az északi, északkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak.

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol kialakulhat rövid zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szombaton tovább melegszik az idő, majd vasárnap egy gyenge front hatására átmenetileg megtorpan a felmelegedés.
A jövő hét első napjaiban viszont már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár