Szerdáig még az északi áramlás lesz a jellemző, így jelentős enyhülésre nem számíthatunk. Az éjszakák gyengén fagyosak lesznek, napközben pedig legfeljebb 10 fokig emelkedik a hőmérséklet. Számottevő csapadék nem várható, a több-kevesebb napsütés mellett azonban erősen felhős időszakok is lesznek.

Csütörtöktől délnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel már egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat rövid futó zápor, vagy hózápor. Az északkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, hózápor csak néhol fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél továbbra is élénk, időnként erős lesz. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő, de a derült, szélvédett helyeken ennél hidegebb lesz. A délutáni órákra 8-10 fokig melegszik a levegő.

null

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Elvétve előfordulhat futó zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén tovább melegszik az idő, helyenként már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A több-kevesebb napsütés mellett egy-egy futó zápor is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár