A következő napokban anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok elkerülik térségünket. Csendes, párás, eseménytelen idő várható. A legtöbb helyen több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, kisebb körzetekben azonban az éjszakai órákban képződött köd, illetve az abból kialakult rétegfelhőzet akár tartósabban is megmaradhat. A hőmérsékletek több fokkal az évszakos átlag felett alakulnak. Éjszakánként ugyan még előfordulhat gyenge fagy, napközben azonban 10 fok fölé melegszik a levegő. A ködös, tartósan borult helyeken azonban ennél gyengébb lesz a felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, néhol azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek átlalában 10-13 fok között alakulnak, de borult helyeken 10 fok alatti értékek várhatók. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan ködös, rétegfelhős időszakok is lehetnek. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 10-13 fok között alakulnak, de a tartósan borult helyeken 10 fok alatti értékek várhatók.

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol maradhat meg tartósabban a köd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 14-16 fok között alakulnak, de azokon a helyeken ahol később oszlik fel a köd nem lesz melegebb 10 foknál.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik a tavaszias idő, jelentős csapadék, vagy lehűlés továbbra sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár