Északi áramlás alakult ki felettünk amellyel több hullámban hideg, száraz levegő érkezik fölénk. A következő napokban már nem várható számottevő havazás, legfeljebb néhol alakulhat ki futó hózápor. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Folytatódik az átlagosnál hidegebb idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: napos, száraz idő várható, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. Késő estére -7,-5 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra -10,-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de futó hózápor csak néhol fordulhat elő. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -8,-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra -2, 0 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a fagyos téli idő a jövő hét nagy részében is folytatódik, legfeljebb átmeneti kismértékű enyhülés lehet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, kaposvár, somogy megye