Az esti, késő esti órákban egy markáns hidegfront éri el Somogy megyét, így az addigi esőket fokozatosan havazás váltja fel. A várható hó mennyisége nagyon bizonytalan, de most úgy látszik, hogy csütörtök reggelre szeszélyes területi eloszlásban 1-8 cm vastag hótakaró is kialakulhat.

Éjszakától megerősödik, többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél amely hófúvásokat okozhat.

Holnap napközben már megszűnik a hóesés, felszakadozik a felhőzet, az erős szél azonban marad, így a havas helyeken további hófúvás valószínű.

Az előrejelzés azonban a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az erős, nagy sebességgel átvonuló front miatt ugyanis a csapadék utánpótlása is gyorsan megszűnhet, ebben az esetben pedig nem alakul ki jelentősebb hótakaró.

1. Ábra: becsült hóvastagság csütörtök reggelig az ECMWF modell alapján.

2. Ábra: becsült szélerősség az éjszakai óráktól kezdődően a GEM modell alapján.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, tél, időjárás