A nyugati ciklonok előoldali áramlásában váltakozó nedvességtartalmú, igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony, tavaszias idő. A következő napokban már gyakrabban lesz erősen felhős az ég, legfeljeb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Nagyobb területre kiterjedő jelentősebb csapadék egyelőre várható, átmeneti kisebb eső, futó zápor azonban bárhol előfordulhat. Az éjszakák végig fagymentesek lesznek, napközben pedig többnyire 15 fok közeli maximum hőmérsékletek várhatók.

Vasárnap ugyanakkor egy ciklon közelíti meg térségünket, ennek hatására már valamivel nagyobb területen valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, helyenként azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Néhol előfordulhat kisebb eső, futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-14 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan borult tájakon mérhetjük.

null

Vasárnap: napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni órákban már többfelé valószínű eső, zápor. A déli szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-14 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a megye északi tájain mérhetjük.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét első napjaiban egy ciklon okoz változékony, csapadékos időt. Hidegebb levegő érkezik fölénk, így véget ér a tavaszias enyheség.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás