Szerdán még folytatódik az eseménytelen, az évszakos átlagnak nagyjából megfelelő hőmérsékletű idő. Az időnként megnövekvő felhőzetből elszórtan előfordulhat futó hózápor, de tartós csapadék nem várható és közben több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Csütörtöktől ismét változás kezdődik időjárásunkban, délnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk.

Holnap napközben egy melegfronti csapadékzóna érkezik fölénk, így ismét megvastagszik a felhőzet és szórványosan várható hószállingózás, havas eső, eső.

Pénteken is folytatódik a változékony, csapadékos idő, de ekkor már egyre inkább eső valószínű, a nappali hőmérsékletek pedig ismét 10 fok közelében alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó hózápor. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben megvastagszik a felhőzet és szórványosan várható vegyes halmazállapotú csapadék. Eleinte hószállingózás, fagyott eső, majd a későbbiekben már egyre inkább eső valószínű. Kisebb körzetekben rövid ideig tartó gyenge ónos eső sem kizárt. A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni órákra 3-5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

null

Péntek: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvége időjárása most még meglehetősen bizonytalan, mivel ciklon okoz mozgalmas, csapadékos időt. Szombaton még igen enyhe idő várható többfelé esővel, záporral, majd vasárnap már egy erős hidegfront okoz jelentős lehűlést. A déli tájakon akár átmeneti havazás is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás