A mediterrán ciklon pályája még mindig bizonytalan, ám valószínű, hogy fő csapadékzónája csak érinti Somogy megyét. A délutáni óráktól dél felől szórványosan valószínű csapadék. Eleinte eső várható, majd estétől már havas eső, havazás is előfordulhat. Hétfő reggelig helyenként néhány cm vizes, olvadozó hóréteg is kialakulhat.

A ciklon hátoldalán északnyugati áramlással hidegebb levegő érkezik, így lehűlés kezdődik, a hőmérsékletek azonban még többnyire 5 fok felett alakulnak.

Hétfőtől néhány nap télies idő következik fagyos éjszakákkal és mérsékelten hideg nappalokkal. Főként a déli tájakon elszórtan még előfordulhatnak kisebb hószállingózások, hózáporok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. Az esti óráktól helyenként havas eső, hó is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. A déli tájakon elszórtan hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol hószállingózás, hózápor is előfordulhat Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdán még folytatódik a télies idő, majd ezt követően ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, az időjárás változékony jellege azonban megmarad. Főleg pénteken fordulhatnak elő esők, záporok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mínusz, szél, havazás, enyhülés, köd, csapadék, , fagy, ősz, eső, tél, időjárás