Az enyhe levegőnek további utánpótlása van, így még napokig folytatódik az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb idő. Az éjszakák már midenhol fagymentesek lesznek, napközben pedig csütörtökön és pénteken 10 fok fölé, sőt helyenként 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Eleinte folytatódik a változóan felhős, napos idő, majd pénteken egy ciklon közelíti meg térségünket amely főleg a szombati nap időjárását határozza majd meg. Péntek estétől már előfordulhat kisebb csapadék, majd szombat napközben egyre nagyobb területen várható eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek általában 11-13 fok között alakulnak, de néhol akár 14-15 fok sem kizárt. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

Péntek: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd erősebben megnövekszik, megvastagszik a felhőzet és az esti, késő esti óráktól helyenként már előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

Szombat: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. A kora délutáni órákra 10-12 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: szombattól hétfőig egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így meglehetősen változékony, gyakran csapadékos idő várható. A három nap alatt több csapadékzóna is áthalad majd felettünk, így összességében többfelé várható eső, zápor.

Vasárnap estétől, éjszakától a magasban beáramló hidegebb levegő hatására helyenként havas eső, hó is előfordulhat pozitív hőmérsékletek mellett. A várható csapadék mennyisége, területi eloszlása még nagyon bizonytalan.

Lehűlés kezdődik, a nappali hőmérsékletek azonban továbbra is az átlagos felett alakulnak.  A hét közepétől újabb enyhülés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tél, havas, enyhülés, felhő, változékony, köd, , szél, zápor, lehűlés, zivatar, eső, csapadék, időjárás