Keddig még a ciklon előoldali, enyhe áramlásába tartozunk, így nem várható lényeges hőmérsékletváltozás, folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Átmeneti felszakadozások ugyan bármyelyik nap előfordulhatnak, de többnyire a felhőké lesz a főszerep és időnként szórványosan esők, záporok is előfordulhatnak. 

Szerdára már hidegebb levegő érkezik a magasban, így az esők mellett megjelenhet a havas eső, a magasabb helyken esetleg a havazás.  Mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még ekkor is az átlagos felett alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire borult idő várható, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé lehet eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A késő esti órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: napközben csökken a csapadékhajlam, átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, majd az esti óráktól ismét eleredhet az eső. Az éjszakai órákban havas eső is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: nagyrészt borult idő várható, a nap második felében azonban már helyenként elvékonyodhat a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. Néhol havas eső  sem kizárt. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 3-5 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökön, pénteken csökken a csapadékhajlam, többfelé felszakadozik a felhőzet. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés és megjelennek az éjszakai fagyok. A hétvégén további lehűlésre számíthatunk, hőmérsékletek tekintetében már télies idő várható. Tőlünk délre egy újabb mediterrán ciklon alakul ki, ám ennek pályája, haladási útvonala még bizonytalan, de amennyiben eléri terségünket, abban az esetben jelentős vegyes halmazállapotú csapadék hullhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mediterrán, csapadékos, változékony, enyhe, időjárás