A hosszútávú anomália modellek szerint az idei január összességében az átlagosnál kissé enyhébb, átlagosan csapadékos lehet. Rendkívül változékony, frontokkal tarkított időre számíthatunk. Átmeneti erősebb lehűlések és jelentősebb enyhülések váltogatják majd egymást és időnként kiadósabb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. 

A Kárpát-medence időjárását a következő időszakban a Nyugat-Európa felett elhelyezkedő alacsony, illetve magasnyomású légköri képződmények váltakozása határozza meg. Valószínűsíthető, hogy a hónap nagy részében a ciklon előoldali áramlások lesznek majd a jellemzőek, azaz folytatódhat a szokásosnál enyhébb idő. 

Január első dekádjában azonban átmeneti jelentős átalakulás kezdődhet időjárásunkban. Az Európa nyugati, északnyugati területei felett kiépülő  anticiklon blokkolja majd az enyhe déli áramlásokat, ugyanakkor elősegíti az északon felhalmozódott sarkvidéki eredetű hideg levegő délebbi szélességek felé terjeszkedését. Január 8-10. után északi áramlás alakulhat ki felettünk amely már meghozhatja a hideg téli időt. 

A hideg periódus hossza azonban kérdéses, mivel a blokkoló anticiklon viszonylag hamar leépülhet, így megszűnhet a hideg levegő utánpótlása is. A hónap közepétől bizonytalan ideig ismét a ciklon előoldali enyhe áramlások lehetnek majd a jellemzőek. A hideg és enyhe légtömeg azonban végig a közelünkben lesz, így akár keveredési zóna is kialakulhat felettünk ami igencsak bizonytalanná teszi az előrejelzést.

Megjegyzés: az anomália előrejelzés megmutatja, hogy egy adott időszak időjárása mennyiben térhet majd el a sokéves átlagtól. A pozitív anomáliás, azaz összességében az átlagosnál enyhébb hónap nem jelenti azt, hogy az adott időszakban nem fordulhat elő átlag alatti hőmérséklet. A hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.  

1.jpg

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése januárra. 

2.jpg

2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése januárra. 

3.jpg

3. Ábra: még január első dekádjában blokking helyzet alakulhat ki Európa felett. A nyugaton megerősödő anticiklon blokkolja, elzárja a délről érkező enyhe légtömeg útját, ugyanakkor elősegíti az északi fagyos levegő délebbi szélességek felé terjeszkedését. 

4.jpg

4. Ábra: a blokking helyzet azonban csak átmeneti lehet, ugyanis valószínő, hogy a a blokkoló anticiklon már a hónap közepétől leépül, ennek hatására pedig visszatérhet a déli áramlás. Azonban az újabb előoldali, enyhe áramlás tartóssága is kérdéses, mivel a légkörben továbbra is jelentős változások várhatók. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hosszútávú, előrejelzés, január, tél, időjárás