Szerdán még a ciklon előoldali, enyhe áramlásába tartozunk, így a csapadékos idő ellenére is 10 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók. Csütörtökre megérkezik a ciklon hidegfrontja is, ennek hatására kisebb lehűlés kezdődik, az esőt helyenként havas eső válthatja fel, a hőmérsékletek azonban továbbra is a pozitív tartományban alakulnak.

Péntekre várhatóan elhagyja térségünket a csapadékzóna, így megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Ismét erősödik a nappali felmelegedés, hajnalban azonban gyenge fagyok is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé valószínű kisebb eső, zápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: folytatódik a borult idő, összességében többfelé várható eső, zápor. Helyenként havas eső is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

null

Péntek: napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét első felében is folytatódik a változékony, az átlagosnál enyhébb idő. Újabb eső, zápor főleg vasárnap fordulhat elő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár