Ma egy melegfronti felhőzóna sodródik fölénk, így az átmeneti naposabb idő után ismét több lesz felettünk a felhő és szórványosan gyenge vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.

Hétfőtől aztán egy ciklon előoldalán ismét felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig már 10 fok közelébe, sőt kedden 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az enyheséggel azonban nedvesség is érkezik, így időnként beborul az ég és szórványosan eső, zápor is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan kisebb hószállingózás, vagy gyenge havas eső zápor is kialakulhat. A délkeletire forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. Késő este 1-3 fok valószínű.

Hétfő: összességében sok lesz felettünk a felhő, legfeljebb rövid időre bukkanhat elő a nap. A délutáni, esti óráktól eső, zápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét további részében is folytatódik a frontokkal tarkított, az átlagosnál több fokkal melegebb idő. Átmeneti kisebb lehűlés december 31-én valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, felhő, eső, köd, tél, változékony, havas, , szél, zápor, zivatar, csapadék, időjárás