Pénteken még összességében többfelé várható újabb eső, zápor, a csapadékhullásban azonban már lehetnek szünetek. Lehűlés kezdődik, a hőmérsékletek azonban még mindig az átlagos felett alakulnak.

Szombaton szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet és süt ki a nap. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, vasárnap hajnalban pedig többfelé várható fagy.

A hét utolsó napján egy felhőzóna érinti térségünket, de számottevő csapadék nem várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: többnyire borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra fagypont közelébe hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: az erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Néhol kialakulhat jelentéktelen hószállingózás. A délkeletire forduló szél megélénkül. Hajnalra -5,-3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől ismét egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, a hét közepére visszatérnek a 10 fok körüli nappali hőmérsékletek. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, időnként esők, záporok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás