A következő napokban egy ciklon előoldali, enyhe áramlásába kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk a légmozgás amellyel váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb levegő éri el hazánkat. Jelentős felmelegedés kezdődik, főleg szerdán már 10 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak és az éjszakák is meglehetősen enyhék lesznek.

Eleinte folytatódik a borongós idő, majd a hét közepén már szakadozottabbá válik a felhőzet, itt-ott rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Számottevő csapadék továbbra sem várható, de az időszak elején ködszitálás, majd a későbbiekben gyenge futó zápor előfordulhat. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: folytatódik a borongós, helyenként tartósan ködös idő. Többfelé lehet ködszitálás. A délnyugati szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Kedd: többnyire borult idő várható, helyenként azonban már felszakadozhat a felhőzet. Néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak.

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban már rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Néhol kialakulhat futó zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 10-13 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: szenteste napján is folytatódik az igen enyhe idő, de napközben már egy csapadékzóna éri el térségünket, így egyre többfelé várható eső, zápor. Péntek hajnalra hidegebb levegő érkezik fölénk, ezért helyenként már havas eső, a magasabb helyeken esetleg kevés vizes hó is hullhat, de közben gyorsan csökken a csapadékhajlam.

Az ünnepekre visszaesik a hőmérséklet, de komolyabb télies fordulat nem várható. Somogy megyében várhatóan nem lesz fehér a karácsony! 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mínusz, köd, szél, fagy, ősz, tél, csapadék, időjárás