Tőlünk délnyugatra egy mediterrán ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében enyhe, nedves léghullámok érkeznek fölénk. Napközben megérkezik fölénk a ciklon csapadékzónája, így tovább vastagszik a felhőzet és egyre többfelé elered az eső.

Csütörtökön a nap első felében még előfordulhat kevés eső, majd távolodik térségünkből a ciklon, ismét csökken a csapadékhajlam, néhol még a felhőzet is felszakadozhat.

Pénteken újból nedvesebb levegő érkezik fölénk, így vastagabb lesz felettünk a felhőzet és szórványosan várható újabb csapadék.

Jelentős lehűlésre viszont továbbra sem kell számítani, a nappali hőmérsékletek több fokkal az átlagos felett alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: borult idő várható egyre többfelé esővel, záporral. A délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: folytatódik a nagyrészt borongós idő, néhol azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben megszűnik a csapadék. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Péntek: többnyire erősen felhős, néhol tartósan ködös idő várható, csak néhol bukkanhat elő rövid időre a nap. Szórványosan kisebb eső is előfordulhat. A délkeleti szél gyenge lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap estig még marad a változékony, esőre hajló idő, majd a jövő hét elején már várhatóan szárazabb levegő érkezik fölénk, így csökken a csapadékhajlam. A nappali hőmérsékletek végig az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár