A következő napokban is folytatódik a meglehetősen változékony, az átlagosnál enyhébb idő. Tőlünk délre mediterrán ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében nedves, enyhe légtömegek érkeznek fölénk. Ma néhány órás csapadékszünet következik, majd holnapra megérkezik fölénk az újabb esőzóna amely a csütörtöki nap időjárását is meghatározza majd.

Többnyire tehát a felhőké lesz a főszerep, kisebb felszakadozások kedden fordulhatnak elő. Szerdán és csütörtökön összességében többfelé várható eső, zápor. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, azonban még így is az átlagosnál enyhébb idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: napközben néhány órára felszakadozhat a felhőzet, az esti óráktól azonban ismét vastagabb felhők érkeznek fölénk. Néhol előfordulhat futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Kisebb eső, zápor azonban már csak elszórtan fordulhat elő. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől csendes, párás, helyenként tartósan ködös, vagy borongós idő várható, csapadék nélkül. Folytatódik az átlagosnál enyhébb idő. A hőmérsékletek állandósulnak, napközben többnyire 5-8 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. Az alacsonyabb értékeket a tartósan ködös, borongós tájakon mérhetjük majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás