Ma még anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a frontok elkerülik térségünket. Csendes, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, kisebb körzetekben azonban rövid napos időszakok is lehetnek.

Szerdán ugyanakkor már egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, ennek hatására megvastagszik a felhőzet és az esti óráktól már hószállingózás, vagy havas, ónos eső sem kizárt.

Csütörtökön a ciklon csapadékzónája alakítja időjárásunkat, így továbbra is sok lesz felettünk a felhő és többfelé várható kisebb eső, zápor. A szerdaihoz képest kissé erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Az esti óráktól helyenként hószállingózás, kisebb fagyott eső, esetleg ónos eső is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: borult idő várható kisebb esőkkel, záporokkal. A reggeli órában ónos eső sem kizárt. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. Délutánra 2-4 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken eltávolodik térségünkből a ciklon mögötte pedig már valamivel szárazabb, egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. A hétvégén változékony, de tavasziasan enyhe idő várható 10 fok feletti nappali hőmérsékletekkel.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár