A következő napokban is anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban, azaz folytatódik az eseménytelen idő. Eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd keddtől ismét fokozódik a ködhajlam, több lesz felettünk a felhő.

Szerdán ráadásul egy tőlünk délre kialakuló mediterrán ciklon hatására megvastagszik felettünk a felhőzet és helyenként kisebb hóesés, vagy gyenge havas eső, ónos eső is előfordulhat. Az éjszakák végig fagyosak lesznek és napközben is csak kevéssel emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: többnyire felhős, helyenként tartósan ködös idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

null

Szerda: megvastagszik felettünk a felhőzet és az esti órákban már kisebb hóesés, vagy havas eső, ónos eső is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: csütörtökön már ismét enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban, így az addigi esetleges hóesést eső válthatja fel. A hétvégén jelentős felmelegedés kezdődik, helyenként már 10 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás