Ma még anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz folytatódik a csendes, a ködfoltoktól eltekintve száraz idő. Több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. 

Pénteken azonban észak felől egy markáns hidegfront éri el térségünket amely mögött a hétvégére sarkvidéki eredetű hideg léghullámok árasztják el hazánkat. Az időszak elején még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd szombatra száraz levegő érkezik fölénk, így ismét a napsütésé lesz a főszerep.

Fokozatos lehűlés kezdődik, szombaton már napközben sem lesz melegebb 6-7 foknál, hajnalban pedig nagy területen várható fagy. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, időnként erősen fátyolfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, néhol azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A késő esti óráktól helyenként kisebb eső is kialakulhat. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: eleinte erősen felhős, vagy borult idő várható, majd a délutáni órákban már fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északi szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 6-8 fok közé enyhül a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: napos, száraz idő várható, kevés gomolyfelhővel Az északi szél élénk lehet. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnapra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, mérséklődik a légmozgás és a magasban már kissé enyhébb levegő érkezik fölénk. Ennek hatására a jövő hét elejétől ismét növekszik a ködhajlam, az éjszakai órákban képződött köd helyenként napközben is megmaradhat. A gyengén felhős, napos tájakon 5 fok feletti hőmérsékletek várhatók. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: csendes, időjárás, száraz, ősz