A következő napokban átmenetileg ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a frontok elkerülik térségünket. Csütörtökig eseménytelen, csendes idő várható, a legtöbb helyen több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az időszak végén már ismét fokozódhat a ködhajlam, az éjszakai órákban képződött köd, illetve az abból kialakult rétegelhő helyenként napközben is megmaradhat. Az eddigieknél hidegebbek lesznek az éjszakák, néhol gyenge fagy is előfordulhat, napközben azonban továbbra is 10 fok köré melegszik a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: eleinte még előfordulhat kisebb csapadék, majd napközben felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol maradhat meg tartósabban a köd. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+4 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak, a derültebb tájakon gyenge fagy várható. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken már egy újabb hidegfront éri el térségünket, így átmenetileg ismét előfordulhat gyenge csapadék. A front mögött a hétvégén szárazabb, hidegebb levegő árasztja el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár