A jelenlegi időjárást okozó anticiklon nem változtat lényegesen a helyzetén, így aztán még napokig folytatódik az eseménytelen, frontmentes idő.  A szerencsésebb helyeken átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet, de marad az erős légszennyezettség.

A hőmérsékletek az eddigiekhez hasonlóan alakulnak. Az éjszakák fagymentesek lesznek, napközben pedig általában 10 fok köré melegszik a levegő ami nagyjából megfelel az ilyenkor szokásosnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: többnyire borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, kisebb körzetekben azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek általában 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

Szombat: helyenként rövid időre felszakadozhat a felhőzet, a legtöbb helyen azonban borongós, ködös idő várható. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

Vasárnap: marad a nagyrészt felhős, ködös idő, csak kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali minimum hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején már megmozdulhat a légkör felettünk, hétfőn kisebb esők is előfordulhatnak, majd ezt követően nagyobb területen is felszakadozhat a felhőzet. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, hűvös, front, ősz, hideg, vihar, köd, szél, csapadék, időjárás