Csütörtökig sok lesz felettünk a felhő és szórványosan kisebb esők, záporok is várhatók, nagy mennyiségű csapadék azonban nem valószínű. Fokozatos lehűlés kezdődik, a nappali hőmérsékletek a következő napokban már 15 fok alatt, helyenként 10 fok közelében alakulnak.

Péntekre már szárazabb levegő érkezik fölénk, így egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet. Éppen ezért hajnalra erősen lehűl a levegő, többfelé lehet gyenge fagy. Napközben pedig a több-kevesebb napsütés ellenére sem lesz melegebb 10-12 foknál.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé lehet kisebb eső, szitálás. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat, majd a délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnalra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 0,+3 fok közé hűl a levegő, de a mélyebb völgyekben ennél hidegebb is lehet. Éjszaka helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégétől a jövő hét közepéig anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, csendes, párás, helyenként tartósan ködös idő várható. A hőmérsékletek már az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár