Szombaton egy hidegfront alakítja időjárásunkat, így változékony szeles időre számíthatunk. Napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, de tartós napsütésre továbbra sem számíthatunk. Átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, a gyengén felhős tájakon kevéssel 15 fok fölé melegedhet a levegő. 

Vasárnapra átmenetileg megnyugszik az idő, mérséklődik a szél, de emiatt ismét növekszik a ködhajlam. A megemelkedett ködből pedig rétegfelhőzet képződik ami helyenként egész nap megmaradhat. 
A jövő hét elején ugyanakkor már egy újabb front éri el térségünket, így ismét megvastagszik a felhőzet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már kevés napsütés is lehet. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél átmenetileg megerősödik. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet, helyenként azonban tartósan borult időszakok is lehetnek. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 13-15 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, kevés napsütés azonban előfordulhat. Néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek általában 13-15 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik az egyhangú, szürke idő, csak kevés napsütés lehet. Eleinte folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő, majd a hétvégéhez közeledve kissé hűvösebb levegő szivárog fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhőz, száraz, ősz, időjárás