A következő napokban változékonyabbra fordul időjárásunk, szombatig több gyenge front is átvonul majd felettünk. Csütörtökön egy hidegfronti felhő és csapadékzóna érinti térségünket, így átmenetileg megvastagszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor.

Jelentős lehűlés nem várható, de a kevesebb napsütés miatt mérséklődik a nappali felmelegedés. Pénteken egy gyenge melegfront okoz szintén borongós, szürke időt, majd szombaton egy újabb hidegfront éri el térségünket amely mögött már szárazabb levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben beborul az ég és többfelé valószínű eső, zápor. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 9-12 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: erősen felhős, vagy borult idő várható, csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak.

null

Szombat: napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat kisebb eső, futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól a jövő hét közepéig anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így ismét fokozódik a ködhajlam. Az éjszakák kissé hidegebbek lesznek, napközben azonban a ködmentes, gyengén felhős tájakon még mindig 15 fok köré melegszik a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás