Szerdán még folytatódik a frontmentes, eseménytelen idő, de az előző napokhoz képest már nagyobb területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet. A gyengén felhős, napos tájakon még továbbra is 15 fok fölé, néhol 20 fok közelébe melegedhet a levegő.

Csütörtökön azonban már egy hidegfront csapadékzónája éri el térségünket, így ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. Napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni órákban már eső, zápor is előfordulhat. Mérséklődik a nappali felmelegedés, de még mindig az átlagosnál enyhébb idő várható.

Pénteken folytatódik az erősen felhős, borongós idő, elszórtan még továbbra is előfordulhat kisebb eső, zápor. A nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan erősen felhős időszakok is lehetnek. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős, napos tájakon mérhetjük. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte még lehetnek gyengén felhős tájak, majd napközben megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni óráktól már eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak.

null

Péntek: folytatódik a borongós idő legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan várható kisebb eső, zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén ismét megnyugszik az idő, a frontok már elkerülik térségünket. Éjszakánként fokozódik a ködhajlam, napközben pedig főleg vasárnap több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Jelentős enyhülés nem várható, legfeljebb néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás