A következő napokban már egyre inkább anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony, csapadékos időt okozó frontok elkerülik térségünket. Csendes, az átmeneti ködfoltoktól eltekintve száraz idő várható több-kevesebb napsütéssel. Napközben a gyengén felhős, napos tájakon továbbra is 20 fok közelébe melegedhet a levegő. Kisebb körzetekben azonban az éjszakai órákban képződött köd, illetve az ebből kialakult vastagabb rétegfelhőzet tartósabban is megmaradhat. Ezeken  a tájakon jóval gyengébb lesz a nappali felmelegedés. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan erősen felhős időszakok is lehetnek. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 17-19 fok között alakulnak, de a tartósan felhős tájakon 14-15 fok várható. Késő estére 11-14 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, néhol azonban tartósan erősen felhős időszakok is lehetnek. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 18-20 fok között alakulnak, de a tartósan felhős tájakon 14-15 fok várható. 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak, a magasabb értékekeket a gyengén felhős, napos tájakon mérhetjük. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét közepétől fokozódik a ködhajlam, az éjszakai órákban képződött köd helyenként napközben is megmaradhat. Pénteken egy hidegfront csapadékzónája éri el térségünket, így ismét egyre többfelé várható eső, zápor. A front mögött a hétvégére szárazabb, hűvösebb levegő érkezik.

Címkék: melegfront, felmelegedés, időjárás, ősz