A következő jó néhány napban anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a csapadékot hozó frontok elkerülik hazánk térségét. Az éjszakai pára és ködfoltokat leszámítva száraz idő várható, napközben a legtöbb helyen több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kisebb körzetekben azonban a felszálló ködből vastagabb rétegfelhőzet  képződhet ami jelentősen befolyásolhatja majd a nappali időjárást.

Délnyugati áramlással ugyanakkor egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így napról-napra erősödik a nappali felmelegedés, szerdán már 20 fok közeli maximum hőmérsékletek várhatók. Az éjszakák azonban kezdetben még meglehetősen hidegek lesznek, az arra érzékeny helyeken gyenge fagy is előfordulhat.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő (1).jpg

Hétfő: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, kisebb körzetekben azonban tartósan rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak.  A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek többnyire 13-15 fok között alakulnak, de a felhős tájakon csak 10 fok várható. A késő esti órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: változóan fátyolfelhős, napos idő várható, csak néhol növekedhet meg erősebben a felhőzet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 1-4 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. Néhol gyenge fagy is előfordulhat. A délutáni órákra általában 15-17 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon nem lesz melegebb 10-12 foknál.

szerda.jpg

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fokig melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: péntekig folytatódik a kellemes őszi idő, a nappali hőmérsékletek már kevéssel 20 fok felett alakulnak. Szombaton azonban esők, záporok kíséretében egy hidegfront éri el térségünket. A front hatására 4-5 fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, felmelegedés, száraz, ősz, időjárás