A következőkben már délire fordul felettünk az áramlás amellyel enyhébb, szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. Napról-napra erősödik majd a nappali felmelegedés, kedden már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az éjszakák azonban még meglehetősen hidegek lesznek, a derült, szélvédett helyeken gyenge fagy is előfordulhat. Az átmeneti pára, illetve ködfoltoktól eltekintve száraz idő várható, a legtöbb helyen több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

null

Hétfő: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+4 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A mélyebben fekvő völgyekben gyenge fagy is előfordulhat.  A legmagasabb nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: változóan fátyolfelhős, többnyire napos idő várható, csak kisebb körzetekben növekedhet meg tartósabban a felhőzet. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 1-4 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A mélyebb völgyekben gyenge fagy is lehet. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől tovább melegszik az idő, visszatérnek a 20 fok körüli nappali hőmérsékletek. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, száraz, felmelegedés, ősz, időjárás