Néhány napig még marad az északi, északnyugati áramlás felettünk amellyel továbbra is hűvös, de már valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk. A több felhő szombaton várható, de csapadék ekkor sem valószínű, ugyanakkor vasárnap már egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet.

A hőmérsékletek kezdetben elmaradnak az ilyenkor szokásostól, majd a jövő hét elején már enyhébb levegő érkezik fölénk, ismét 15 fok közelébe melegszik a levegő. Vasárnap és hétfő hajnalban azonban az arra érzékeny helyeken gyenge fagy is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Elvétve előfordulhat kisebb futó zápor. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak.

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 0,+4 fok között alakulnak, a szélcsendes völgyekben gyenge fagy is lehet. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől további jelentős enyhülés várható, a nappali hőmérsékletek már a 20 fokot is meghaladhatják. Többnyire változóan felhős, napos idő várható, csapadéknak péntek estig kicsi az esélye.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás