Hétfőn és kedden egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így ismét egyre többfelé várható eső, zápor. Összességében kiadós mennyiségű, helyenként 30-40 mm csapadék is hullhat. A ciklon hátoldali áramlásában egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk, ezért további lehűlésre számíthatunk, a nappali hőmérsékletek már csak 8-10 fok között alakulnak. Az északi, északnyugati szél ráadásul egyre erősebb, helyenként viharos lesz, ezért a ténylegesnél is hidegebbet érezhetünk.

Szerdán eltávolodik térségünkből a légörvény, ennek köszönhetően csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Enyhül az idő, a nappali hőmérsékletek már ismét 15 fok körül, vagy kevéssel felette alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Összességében többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: folytatódik a borongós idő, legfeljebb néhol szakadozhat fel rövid időre a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

null

Szerda: reggel még előfordulhatnak felhős tájak, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: csütörtökön már egy újabb csapadékzóna éri el térségünket, így egyre többfelé várható eső, zápor. Ismét északnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel hűvösebb levegő érkezik fölénk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár