Szerdán egy hidegfront csapadékzónája alakítja időjárásunkat, így borongós, esős időre számíthatunk, legfeljebb az esti, késő esti óráktól csökkenhet a csapadékhajlam. Többfelé hullhat jelentős, akár 20-40 mm csapadék. Átmenetileg jelentősen visszaesik a hőmérséklet, a legtöbb helyen már nem lesz melegebb 14-15 foknál.

Holnapra elhagyja térségünket a front, mögötte pedig már szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek hatására felszakadozik a felhőzet. Hajnalra a már gyengén felhős tájakon 5 fok közelébe hűl a levegő, míg napközben a szerdához képest kissé erősödik a nappali felmelegedés.

Pénteken ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Hajnalban még meglehetősen hideg lesz, a délutáni órákra azonban már ismét 20 fok fölé melegszik a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak.

null

Péntek: fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig folytatódik a viszonylag kellemes hőmérsékletű őszi idő, csapadék, vagy erős szél nem várható. Hétfőn egy újabb csapadékzóna éri el térségünket, majd kedden már valószínűleg javul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár