Eleinte folytatódik a változóan felhős, napos idő, majd a késő esti óráktól egy hidegfront csapadékzónája közelíti meg térségünket, így fokozatosan megnövekszik a felhőzet.

Szerdán borongós, esőkkel, záporokkal tarkított igazi őszi időre számíthatunk. Helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat, a nappali hőmérsékletek pedig már csak 15 fok körül alakulnak.

Csütörtökre átvonul felettünk a csapadékmező, ismét felszakadozik a felhőzet, napközben már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A szerdai lehűlés után ismét erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, futó zápor csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: a változóan felhős ég mellett már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, zápor csak néhol fordulhat elő. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig folytatódik a kellemes őszi idő, majd ezt követően a jövő hét elején egyre csapadékosabbra, hűvösebbre fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár